Van egy szép és rendkívül kifejező angol szó: mindfuck. Na a Beszélnünk kell Kevinről röviden és frappánsan leírható ezzel a szóval. Lehet szeretni és lehet erősen ódzkodni tőle, de garantáltan nyomot fog hagyni! Nem túl szép nyomot.
Vajon hogyan készülnek a tömeg- és sorozatgyilkosok, a köztünk élő szörnyetegek? Talán a szülők a hibásak, és a gyerekkorban, a szeretet hiányában keresendő a megoldás, vagy egyszerűen vannak, akik selejtesen, egy meglazult csavarral a fejükben születnek? Eva (Tilda Swinton) például nem jó anya.
Már újszülött kisfiát sem tudja rendesen tartani a kezében, sírását alig tudja elviselni, és egy zseniális jelenetben a babakocsit egy útbontás közvetlen közelébe tolja, hogy ne kelljen hallgatnia a csecsemő üvöltését. De Eva próbálkozik és megtesz mindent, ami tőle telhető, ám a kis Kevin öntudatra ébredése első percétől kezdve mindent elkövet, hogy életét pokollá tegye, amiről a külvilág valahogy nem akar tudomást venni, egészen addig, amíg már késő.
Lynne Ramsay Lionel Shriver 2003-as bestsellerét vitte vászonra, első látásra egyszerű, mégis rafináltan összetett történetmeséléssel, az emlékek, álomképek és a jelen folytonos váltogatásával, és persze Tilda Swinton zseniális alakításával. Ebben a felállásban nem a fiatal Kevin által végül elkövetett szörnyűség a központi motívum, hanem az a mindennapi terror, amellyel anyját szép lassan megtöri, és ezt a színészi alakításokon túl egy furcsán felépített, apró részletekre alapozott esztétikum kerekíti ki és teszi maradandó, hidegrázós élménnyé.

We Need to Talk About Kevin
amerikai-angol thriller, 112 perc, 2011
Eva fura módon nem jön ki a saját kisfiával. A kis pokolfajzat nem elégszik meg a csínytevésekkel...
rendező:
Forgalmazza: Szuez Film
Bemutató: 2012. február 9.
Bemutató: 2012. február 9.
Vetítések
Linkek
Kapcsolódó cikkek
3 komment|Szólj hozzá!
Nem értek egyet minden gondolatával a fenti kritikának, de ettől függetlenül nagyon jó film, csak ajánlani tudom.
ninni
|
2012-03-28 23:11:53
Nagyon jó kis film lehet, meg is nézném, csak ahhoz képest, hogy a hazai bemutató elvileg febr.9, épp nem látom sehol, hogy bármelyik moziban játszanák... :SS
L82
|
2012-02-18 12:14:12
Nagyon jo kis film.
Szivesen kitapostam volna a belet a Kevinnek.

ave
|
2012-02-18 01:20:02
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek