Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Esküvőkiállítás
|
Tata, Pálma Rendezvényház, február 4.
Szívmelengető érzés úgy kezdeni az évet, hogy már kilátásban van az esküvőnk. Ugyanakkor egy picit ijesztő is, hiszen minden menyasszony tudja, hogy egy esküvő, különösképpen egy lakodalom megszervezéséhez legalább hat hónapra szükség lehet.
Nem véletlen, hogy az esküvői kiállításokat, vásárokat az év elején tartják. Így lesz ez Tatán is, az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Esküvő Varázs esetében. Február 4-én, szombaton egy egész nap és két épületnyi kiállító várja a leendő arákat, vőlegényeket és a még csak érdeklődő párokat, hogy megismerkedjenek a legfrissebb trendekkel.
 
A Hotel Kristály és a Pálma Rendezvényház reggel 10-kor nyitja meg kapuit, s érdemes is „korán” érkezni, hiszen a számos kiállító és divatbemutató mellett a nemzetközi versenyeken edzett jégszobrász, M. Tóth Zsolt show-műsorát is megtekinthetik az érdeklődők. S könnyen lehet, az IceArt szobrásza olyan meglepetéssel készül, amit már leginkább mi is az esküvőnkön látnánk. Persze ha stílusról és esküvői trendekről beszélünk, akkor Makány Márta divattervező előadását sem szabad kihagyni az Esküvő Varázs programjából. 
V
2012.01.25
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 23., csütörtök

Alfréd

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Csapókerti farsang (2012) Debrecen, 2012. február 21 - 25.

Maskurások, bolondok... – Csapókerti Farsang Debrecen, 2012. február 21 - 25.

Képek Ideje – Temps d'Images Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 22. - március 18.

Frankofón Filmhét 2012 Budapest, 2012. február 23. - március 2.

Tagok: túl az 1 millión