Észak-Magyarország
Part Café-k és Moody Clouds a Jaffában
[Zene]
Eger, Jaffa CoolTour Club, február 25. 20:00
Part Café néven 2008-ban indult zenei sorozat Egerben. Az elnevezés az egri Part Egyesület nevével mutat rokonságot, nem véletlenül, hiszen légkörét főként az egyesület aktivistái tartják mozgásban. Korábbi rádiós projektjük folytatásaként...
2012. február 21.
XII. Miskolci Tél – Kocsonyafesztivál
[Gasztro]
Miskolc, február 24 - 26.
„Pislog, mint miskolci kocsonyában a béka”- szól a mondás egy régi anekdotára utalva, amely egyben a miskolci Kocsonyafesztivál nem hivatalos mottója, születésének egyik apropója, illetve ennek is köszönheti a fesztivál a kabalaállatát is.
2012. február 14.
Mohács: szórakoztatva tanít és tanítva szórakoztat
[Színház]
Eger, Gárdonyi Géza Színház, március 1. 18:00
A történelem az élet tanítómestere – tartja a mondás, és nekünk ismét alkalmunk nyílik megtanulni a leckét az egri Gárdonyi Géza színházban, ahol Háy Gyula Mohács című tragikomédiáját mutatja be idén a társulat, Csiszár Imre rendezésében.
2012. január 26.
FlameMakers
[Zene]
Salgótarján, Deja Vu, március 2.
A salgótarjáni Deja Vu nem véletlenül a fiatalok kedvence, márciusban ismét szuper bulikat tartogatnak a számunkra. Mindjárt az első hétvége egy hatalmas tombolással indul náluk, hiszen 2-án egy olyan DJ-páros pörgeti a klubban a lemezeket, ...
2012. február 21.
Rockabilly Chicken
[Gasztro]
Telefon: 20/222-0033
Miskolc
Letette a telefont. Kibámult az ablakon, az emberek lassan imbolygó, sötét foltok voltak a ködös utcán, az üzletek karácsonyi fényei, mint megannyi homályos csillag, világítottak a decemberi délutánon. Hátradőlt a székében és becsukta a szemét.
2011. december 14.
Café du Boucher
[Gasztro]
Miskolc, Görgey A. u. 12.
Miskolc
Decemberben ünnepli Miskolc egyik legkiválóbb vendéglátó egysége, a Café du Boucher belga söröző-étterem a 13. születésnapját. Egy étterem életében 13 év felér egy emberöltővel, pláne úgy hogy sem tulajdonos-, sem designváltás nem történt.
2011. december 14.
Szomjas Szerda Söröző
[Gasztro]
Miskolc, Széchenyi u. 54.
Miskolc
A fiatal szülők jól tudják, mennyire fontos a kisbabák számára a rendszeres folyadék- és tápanyagbevitel. Ám a rendszeres és kiadós folyadékbevitel – jellemzően sör és fröccs formájában – meglett férfiak számára is nagy jelentőséggel bír.
1
2011. november 4.
Bayer cukrászdák
[Gasztro]
Salgótarján, Rákóczi út 22., Csokonai út 30.
Salgótarján
Manapság már szinte természetesnek számít a számtalan cukrászda különlegesebbnél különlegesebb csábítása, s bizony egy idő után el is feledkezünk a tradicionális süteményekről, a régi idők különlegesen finom ízeiről.
2011. október 10.
Jam Étterem és Kávézó
[Gasztro]
Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 2–4. (Szinvapark, II. em.)
Ha a miskolci Szinvaparkban járva megéhezel, és igényesebb ételre vágysz, mint a bevásárlóközpontokban fellelhető gyorséttermek kínálata, vagy ha a közelben jársz, és jól esne egy kiadós reggeli, ebéd, vagy vacsora, ne hagyd ki a Jam-et.
2011. szeptember 22.
Déryné Presszó
[Gasztro]
Miskolc, Déryné u. 2.
Miskolc
Miskolc egyik legrégebbi ma is működő vendéglátóhelye a Déryné Presszó. A belváros hangulatos, kerthelyiségekkel borított sétálóutcácskája, a főutcáról nyíló Déryné utca Széchenyi úthoz közelebb eső végénél találjuk.
2011. szeptember 22.
Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.
Csapókerti farsang (2012) Debrecen, 2012. február 21 - 25.
Maskurások, bolondok... – Csapókerti Farsang Debrecen, 2012. február 21 - 25.
Képek Ideje – Temps d'Images Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 22. - március 18.
Frankofón Filmhét 2012 Budapest, 2012. február 23. - március 2.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek











